Sírcsöndü kripta kis szobám,
Élő halottja én vagyok:
Ágyam a’ koporsó, mellyben
Minden évet átvirrasztok.
Még a’ hajnal sem ébredez,
Már én kertembe’ járdalok;
Hervadt virágim fölé,
Részvét-könyűket hullatok.
Ők hozzám olly jól illenek,
Szívvirágimmal rokonok:
Csak hogy ők ősszel, - ah de én
Tavaszkoromban hervadok.
Ők sírjukból fölvirulnak,
Ha eljövend a’ kikelet:
De sírom’ gyász éjjeléből…
Nem ah! … nem költ fel engemet!...
Forrás: Nagy Sándor versei
Pest, 1852. (1820-1902)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése