- Kossuth Lajos születésének százados fordulójára 1901.
szept. 19.
Szállj imádság, zendülj ének
Üljünk öröm-ünnepet:
Hű vezérünk ezredévnek
Ma száz éve született.
Hála néked Istenünk,
Ki úgy adtad őt nekünk,
Hogy bölcsőjét csókolgassák
Honszeretet és szabadság.
Mint Mózes rég, az ígéret
Szent földjére vezetett;
Ámde maga – gyötrő élet –
Oda bé nem mehetett.
Nébó halmán állt magán:
Az aggkor magaslatán;
Az egész hont átölelte,
S benne csak szűk sírját lelte,
De sírja lett a Dicsőnek
Itt minden szív, mely magyar;
Évek mennek, évek jönnek,
Mindent feledés takar:
Ő él! „Hogyha meghalok,
Akkor én föltámadok!”
Jós-szava a bujdosónak
Megbizonyult szép valónak.
Nem halt Ő meg. Nincs elveszve:
Hogy meghalt föltámadott!
Lángol, gyújt és él az eszme,
Melyért küzdött s fáradott,
Ki „törik, de nem hajol”,
Zúg az égből s föld alól:
Fel, magyar nép a hazáért,
Drágán szerzett igazáért!
Millióknak egy imáját
Halld meg népek Istene:
Áldd meg magyarok hazáját,
Csendben, vészben légy vele!
Parancsolja szent szavad:
Legyen boldog, nagy, szabad,
S késő unokáink vére
Buzduljon Kossuth nevére!
Forrás: Dunántúli Protestáns Lap 13. év. 36. sz. Pápa, 1902.
január 12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése