Hogy sírba szállt a’ lyányka,
Kit hőn szerettem én;
Letűnt szelid egemről –
A’ csillogó remény.
Hogy elhagyák barátim,
Hűtlenűl szvemet;
Sötét magány, sötét bú –
Fogott velem kezet.
Hogy sírba szállt anyám is,
Olly elhagyott vagyok:
Az árva szív’ keservi –
Hajh!... mélyek, és nagyok.
Vesztett remény, ’s a’ néma
Magány, ’s az árvaság;
Még is terem virágot…
D a l - a’
bánatvirág.
Forrás: Nagy Sándor
versei Pest, 1852. (1820-1902)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése