Még zuzmara ül a puszta fára
S hó csillog hegytető felett,
de aranyszínű napsugára
Jelenti: Jő a kikelet!
Mint hogyha megillette volna
A földet szent varázserő,
Sürgés, mozgás minden zugolyba,
Fűszál fakad, rügy tör elő.
Ott kandikál avarlevélben
Az első kék ibolyaszál,
Itt bú elő, fagytól se félve,
Egy tarka katicza-bogár.
S együtt örül velök a létnek
A vigan zsongó méhsereg,
Zümmögve szól erdőnek, rétnek:
Ébredjetek, ébredjetek!
S felel reá kopár berekbe’
Pintyőke hang: Ébren vagyok!
Ezt hirdeti az első lepke
S zománczos szárnya felragyog.
Ezt hirdeti újból kitörve
A márcziusi förgeteg,
Meleg lehével elsöpörve
Havat és olvadó jeget.
És foly a munka, foly csak egyre,
Nincs pihenő, nincs nyugalom,
Míg farka mezét föl nem vette
Erdő, mező, völgy és halom.
Forrás: A Természet 3.
évf. 14. sz. 1900. márc. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése