Bús őszi köd ül a világon,
Így őszkor minden oly sivár!
Haldoklás minden s szinte várom,
Maga a halál jön-e már?...
A halál, igen, a mese vége,
Mert biz’ igy járt a kikelet!
S tán már a télnek zuzmarája
Szövi is a szemfödelet?
Jó, hogy köd üli meg a tájat,
Hogy nem lát tisztán a szemünk
S hogy nem látjuk a dolgok végét,
Szebb mindig, mit nem ismerünk!...
S igy csak vajúdunk, hogy szerelmünk
S éltünk, míg csak a sír beföd,
Több-e, vagy nem, egy porszemmel, mint
Novemberi bús őszi köd?...
Forrás: A Természet 2.
évf. 6. sz. 1898. nov. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése