Gomolygva száll kékes pára,
Nem látszik a völgy, halom,
Ellepi a havas erdőt
A végtelen unalom.
Nincs egy fűszál, nincs egy mag sem,
Mind elfonnyadt, megfagyott,
Ezért erdő, nincs barátod,
Mind hűtlenül elhagyott.
Varjú, holló, pinty és czinke
Feléd se néz, kikaczag:
Falu szélén ott tanyáznak,
Keresik, hogy hol a mag.
Téged bánt a télnek fagya,
Korbácsolnak zord szelek,
Elahgyatva állsz s madár nincs,
A ki zengne éneket.
Ők keresik a jó morzsát,
A gazdagnak asztalát,
Lásd, vén erdő, régi dal ez:
A míg adunk, van barát.
Elbúsul a néma erdő,
de nem táplál haragot
És a hűtlen madaraknak
Tavaszkor ád új magot.
Forrás: A Természet 3.
évf. 11. sz. 1900. febr. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése