Hullanak már a falombok,
de nem elmúlásra,
Tavaszi száraz lombhullás
Élet újulása.
Nincs szüksége már a fának
A száraz levélre,
Mert új ruhát ölt az is a
tavasz ünnepére.
A napsugár a hervadást
Már bearanyozza,
Az ibolya alvószemét
Életre csókolja.
Érezni kezdjük lelkünkkel,
Hogy valami készül,
Midőn a madár is vissza
Jön a délvidékről.
A napsugár Isten lelke,
az éltető szikra,
Az életet fű, fa, virág
Ettől nyeri vissza.
Gyémánt csöppel tele rakja
A virágok kelyhét,
A melyeket körüljárnak
Az imbolygó lepkék.
Előbúvik rejtekéből
A piczi bogárka,
Hogy fürödjék az éltető,
Fényes napsugárba.
Melytől a madárkebelben
Ez édes vágy támad:
Újra látni szép kék egét
A kedves hazának.
Ezerféle hang festi be
A levegő táját,
Midőn jönnek hazafelé
A dalos madárkák.
Csak jöjjetek egymásután,
Üdvözölve lesztek
Örök s kedves hírnökei
Nyíló kikeletnek!
Forrás: A Természet 3.
évf. 17. sz. 1900. máj. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése