Mikor a szivem még nem szeretett, csakis
Szerelemre vágyott…
Hajh, hogy felejthetném azt a régesrégi
Tavaszesti álmot!
Ébredő szerelmét méla sejtelemmel
Virágokra szórta;
Liliomnyilásba, orgonavirágba
Szerelmes azóta…
S a mióta más is élt itt a szivembe’
Nem csak a virágok,
E tavaszi álmot visszaédesgetve
Gondolok reájok.
Nem tudom mit érzek, de valami most is
Esküvésre késztet:
Örök szerelmesen te maradsz, te maradsz
Csodaszép természet!...
Forrás: A Természet 1.
évf. 17. sz. 1898. máj. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése