Régen volt, régen volt, alig emlékszem már,
Szerelemvallásom;
De a mit fogadtam, de a mit esküdtem,
Ma is csak úgy állom!...
Nem ül most lelkemre, állhatatlanságom
Bús, szomorú vádja:
Most is úgy szeretlek május, s nagy természet
Legkisebb virága!...
Ujra meg is vallom: „Szeretlek”… „Szeretlek”…
Visszhangozik szebben…
És hogy el nem válunk: „Sohasem” – „Sohasem”
Megfogadjuk egyben.
Úgy érzem oh május, hogy csak te maradsz már
A szivem szerelme…
… Egy lehajló faág, mintha megsiratna,
Mintha megölelne!...
Forrás: A Természet 2.
évf. 17. sz. 1899. máj. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése