Milyen az a tündér, kit tiédnek mondasz,
Kit hullámaid közt selyem-lágyan ringatsz,
Kinek gyöngyös vized pihentető ágya,
Édes altatója csillagok sugára;
A ki bűbájosan benned s rajtad játszik,
Éj-napon veled van, mégis sosem látszik,
Kinek a te lelked az ő lelke fénye,
Kinek szíved üdve az ő üdvössége?
Milyen az a tündér, kit a nap sugára
Tebenned keres fel, ha indul útjára
Az ég pereméről, szétáradó fénynyel,
Harmatesett hajnal újító lehével;
A ki a haragvó, zúgó vészviharban
Ott van a korbácsolt, bősz hullámtarajban
S az ezerszer megtört, szertefoszló csöppek
Ott érzik magukban, benne gyönyörködnek?
Milyen az a tündér, a ki délszakában,
A nap verőfényén ott ring-reng pompában
A víz játszi tükrén, vagy enyelgő fodrán,
Nyájas szellem-arczczal csábítva mosolygván;
S kit húnyó nap után az éjnek évadja
Boldogan szenderít, édesen ringatva,
Kit a halász lelke, ha magához csábít:
Ébred a szerencse, nyújtva bő áldásit.
Milyen az a tündér, Balaton tündére,
Balaton szerető lelkeknek eszménye?...
Hogy milyen ő? – oly én megmondhatom, láttam
S elmerültem akkor édes boldogságban.
Csodákat mívelő, örök, röpke szellem,
Ring a Balatonban, ott ring minden lelken,
Megigéz, megbűvöl, a lelket megfogja,
Tündérújjának lesz a szív a lélek foglya.
Ő, ki mindenkihez más alakban lebben:
Búsnak vigaszt nyújtó üdítőn, édesen.
Csábos vágyat ébreszt egy-egy pillantása,
Kéjes örömre készt arcza mosolygása.
A remegő szívnek felbátorítója,
A megrendült lelket vesztétől ő óvja.
Az életörömök újító forrása
És általa enyhül az életnek átka.
A derűs ég kékje ő vele mosolyog,
Permetezve nézik felhős borulatok.
A hajnali szellő játszi enyelgése:
Röpkedő lelkének egy-egy röppenése,
S ki a Balatonnak hűségével áldoz
S erőtlen: általa jut erőforráshoz:
S kinek áldásosztás kincses boldogsága:
Ő az, a Balaton tündére, - arája.
Forrás: A Természet 3.
évf. 1.sz. 1899. szept. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése