Ha a tavaszi nap sugára
Győz a zimankós, zord télen,
Megszállja a kis rabmadárkát
Egy édes-fájó sejtelem.
Sötét szoba dohos zugába
Üde, friss lég be nem hatol,
S a vaskalitkába zárt madárka
Mégis csak tavaszról dalol.
Nem lát nyiló, színes virágot,
Nem hímes, tarka ligetet,
Fájó dalában mégis egyre
Virág, liget után eped.
Megérzi azt, ha napsugártól
A mindenség felébredez,
Megérzi, bár kalitba zárva,
Ha ujra, ujra tavasz lesz.
S így vérzik szive évről-évre,
Ha bekopog a kikelet,
Ha üde lég, nyiló virágok
Váltják fel a zordon telet.
Száll olvadozva, száll zokogva
Az epedő dal újonnan,
Míg aztán egyszer a tavasznak
S a kis madárnak- vége van.
Forrás: A Természet 1.
évf. 19. sz. 1898. jún. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése