Gépek, gépek…
Amerre járok, amerre lépek,
Szörnyeteg torku molochok,
Gépek, gépek.
Itt minden brúg, dohog, zörög,
Okád, kormol, füstöl és éget.
Föllázadtak és királykodnak
A gépek.
Az emberek rabszolgák lettek.
Ruhájuk füstös, ingük tépett.
Velőt, vért szivnak, embert falnak
A gépek.
Már elfelejtünk imádkozni.
Már nem tudunk az égre nézni.
Nem álmodunk már csodaszépet…
Megölték a költészetet,
Megölték az Embert a gépek.
Elfújták a Napot az égről,
Beszennyezték a szűz eget.
Uj fényre lesnek már a népek.
Jaj, mindenevő, nagyhasu,
Száztorku, csinált istenek,
Otromba gépek!
Az ember csinált önmagának
S most képetekre alakult.
(Kifinomult és – elvadult.)
Gépezet lett az egész élet.
az emberek, a nemzetek
Csak gépek, gépek.
Gépek, gépek…
Ti jó szolgák, ti rossz urak!
Uj, imádott „faragott-képek!”
Nem görnyedek rabszolgátokká.
menekülök. Fölétek lépek,
Onnan kiáltom a világba,
Hova nem ért még mérgetek:
Minden szivek és minden népek,
Térjetek észre, értsetek:
Többek vagytok, nem vagytok gépek,
Nem vagytok gépek!
Forrás: Magyar Hétfő VI.
évf. 9. szám. Bp., 1930. márc. 10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése