Nem tudom miért, de néha ugy fáj,
Minden visszagondolás a multra…
Sok-sok út, hol járok, fájó bús táj,
Könnyek ülnek rá a régi utra.
Nem tudom miért, de sokszor érzem,
Hogy az öröm is csak régi, régi
És az emlék, ráncos sors tenyéren
Könnyes uton lelkemet kiséri.
Annyi öröm él, amennyi bú van,
Mégis sokszor csak a rosszat látom,
Játszom véle derüs szomoruan,
S benne fényem árnyát megtalálom.
Emlék szárnyak, ha meg is sebeznek,
lelkemet megujitja, mi szép volt,
Öröm szikrák mindent eltemetnek,
Ami régen szomoru emlék volt.
Emlékeim sorsomat kisérik,
Boldog leszek, ha mindig követnek,
Levernek, vagy emelnek az égig,
Könnyet s fényt adnak az életemnek.
Forrás: Komárommegyei
Hírlap I. évf. 5. szám 1929. okt. 26.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése