A
minap történt Budapesten.
Egy
előkelő háznál estélyt rendeztek. Mégpedig jelmezes estélyt. A meghívókkal
együtt értesítést kaptak a vendégek, hogy senki sem öltözhetik ötesztendősnél
idősebbnek. Fiatalabbnak lehet. Hogy ezt mindjárt az elején elmondjam, az
estély remekül sikerült, tiszteletre méltó idős urak négyéves selypítő kisfiúk
gyanánt jöttek el és délceg úrihölgyek csecsemőknek öltöztek. A hangulat kitűnő
volt, reggelig mulattak.
Nem
is az estélyről akarok én beszélni, hanem egy vendégről. Nevezzük őt minden ok
nélkül Balázsnak. Balázs jó családból való elegáns fiatalember és szintén
meghívót kapott az estélyre. Az illető háznál nem volt még látogatóban, az
estély előtti napon tehát két névjegyet nyomott az inasa kezébe, hogy adja le a
vendéglátóknál. Ez meg is történt. az estély napján pedig már öltözködni
kezdett Balázs. Maszkja nem csekély előkészületeket vett igénybe. Először is
lába szárát le kellett borotváltatnia. Fejére szőke fürtös parókát pászított.
Arcát üdére és gyermetegre rendezte, s a kellő gyermeki pírt sem felejtette el
alkalmazni. Aztán kurtanadrágos, széles gallérú matrózruhát öltött, gondosan
elkészített papírcsákót nyomott a fejébe és végül elővette a külön e célra
csináltatott vesszőparipát. Sőt, még egy réztrombitát is. Mikor teljesen
felkészült, akkor főpróbát tartott a lakásán. Kinyitotta az ajtót és azon
csikószerű ugrándozásokkal, mint a hancúrozó gyerek, bevágtatott és selypítve
elkiáltotta magát:
-
Sejvustot, deletet, én is itt vadot!
Majd
a nádparipán nyargalva, erőteljesen belefújt a trombitába: trárá, trárá!
A
próbával nagyon meg volt elégedve. Biztosra vette, hogy az övé lesz a
legsikerültebb maszk. Előre örült nagy sikernek. Mikor a kellő idő elérkezett,
bundát vett magára, beleült az előre megrendelt taxiba és megmondta a sofőrnek
az út célját:
-
Szabó József utca 86.
Elárulom
a történet csattanóját előre: a sofőr rossz helyre vitte Balázst. A 86. házszám
helyett a 84. számú háznál tette le. Balázs nyugodtan kiszállott, kifizette a
sofőrt és mit sem sejtve ment be a házba. Azt tudta, hogy a lakás, amelyben még
nem járt, a villa földszintjét foglalja el. Becsengetett tehát a földszinti
lakásba, és ezt mondta az ajtót nyitó szobalánynak, aki a különös kosztüm
láttára majd elájult:
-
Nézze fiam, én egy jó bevonulást akarok magamnak biztosítani. Hol vannak a
vendégek?
A
szobalány az egyik ajtóra mutatott. A háznál valóban vendégek voltak. Nem
jelmezben, hanem rendes szmokingban. De Balázs nem tudta, hogy rossz helyen
jár. izgatott örömmel rendelkezett:
-
Nézze csak, itt van magának két pengő. Tárja ki ennek az ajtónak mind a két
szárnyát, akkor majd bevonulok.
A
szobalány ámulva engedelmeskedett. Az ajtó kitárult. Balázs maga alá kapta a
vesszőparipát, megigazította fején a papírcsákót és csikószerű ugrándozással
bevágtatott a szobába, közben vidáman kiáltva:
-
Sejvustot, deletet, én is itt vadot!
Majd
a szájához emelte a trombitát és vitézül ugrándozva belefújt: trárá, trárá!
Csak
ekkor nézett körül. Az első pillanatban nem akart hinni a szemének. De aztán
mégiscsak látta, hogy itt valami baj van. Mindenünnen vadidegen és megdöbbent
arcok meredeztek feléje. Akárkire nézett, az rémülten és meghökkenve bámult rá.
Balázs nagyon rosszul kezdte magát érezni.
-
Bocsánat – hebegte, most már nem selypítve, hanem felnőtt baritonhangon -, én
azt hiszem, rossz helyen járok…
-
Kit tetszik keresni? – kérdezte egy zord öreg úr, nyilván a házigazda -, itt
Hofbauerék laknak.
Balázs
megsemmisülve indult kifelé. A vesszőparipát kihúzta maga alól és a hóna alá
kapta. Szeretett volna ott helyben elsüllyedni. Úgy somfordált ki a házból,
mintha megverték volna.
Hofbaueréknál
még ma is erről a bámulatos esetről beszélnek. Mert ilyen dolog valóban nem
gyakran fordul elő az életben. Nyugodtan diskurált a társaság vacsora után a
szalonban, egyszerre feltárult az ajtó és ezen berontott egy óriás kisgyerek
vesszőparipán, aranyszőke fürtökkel, meztelen lábszárakkal, piros orcával,
benyargalt a szoba közepére, selypítve, elkezdett kiabálni, aztán trombitált
egy játéktrombitán.
Az
egyik hölgyvendég idegsokkot kapott Hofbaueréknál, mert azt hitte, hogy egy
közveszélyes őrült szabadult el valahonnan és az rontott be a lakásba. De most
már jobban van. Csak akkor rezzen össze, ha trombitaszót hall.
Forrás: Színházi élet XX. évf. 13. sz. Bp., 1930. márc. 23-29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése