Mikor álmatlan kínos éjjeken
Vajudnak bennem ős melódiák
És valamennyi egetostromlón
Sikolt az éjbe mint kin és mind vád.
Mikor a bánat feszít keresztre,
A szörnyü, észbontó magyar bánat
S tehetetlenül vergődve, sírva
Csak megátkozom az éjtszakákat.
Könnyes lesz arcom s kíntól vonaglón
Nézek a sötét, zord magyar égre,
Hát fajtám nem lesz megváltva soha?
Magyar virradat nem lesz itt mégse?!
Lázadón, daccal talpraszökkenek,
Fáklyát ragadok görcsös kezembe,
Végigszáguldok alvó Hunnián
S riadót fúvok siket fülekbe.
Hogy tüzet gyújtsak az éjszakába!
S ha már a magyar glóbusz lángragyult,
A küldetésem elvégeztetett…
Aztán haljak meg szépen… magyarul…
Komárom, 1944. XI.
Forrás: Komáromi Lapok
LXV. évf. 49. szám 1944. dec. 2.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése