Itt
ül velem szemben a szerkesztőségben, egy kicsit zavarban, egy kicsit
meghatottan az újság legrégibb, legkedvesebb munkatársa, Kálmán Jenő.
Ősz
haja, mosolygó szeme, szerény kis figurája jó ismerőse ezeknek a falaknak,
hiszen itt dolgozik néhány esztendős megszakítással húsz esztendeje.
Ezt
a néhány esztendőt Kálmán Jenő orosz fogságban töltötte. Amikor elment, már
akkor is mint a magyar irodalom egyik legnagyobb ígéretéről beszéltek róla.
Egy-egy kis versét, novelláját, színpadi képét hónapokig emlegették
elragadtatással a városban, ahol pedig sokkal szívesebben szidnak, int
dicsérnek.
Aztán
jött a háború. Bevonult katonának, fogságba került és hosszú esztendők után
visszatérve, éppen olyan jókedvűen, éppen olyan mosolygó szemmel ült le a
szerkesztőségi asztalhoz, mint ahogy elment. Csak a haja lett fehér és a szája
szélére ült ki egy kis keserű vonás. És a fehérhajú Kálmán Jenőről azóta is,
mint a magyar irodalom nagy ígéretéről beszélnek mindenütt. Négysoros kis
verseiben sokszor több bölcsesség van, mint egy vastag könyvben és több
mulatság, mint egy világhírű vígjátékban. De a napi munka robotjában el kellett
apróznia magát és mindmáig csak ígérte azt, amit tőle valamennyien vártunk.
Most
úgy érezzük, végre elérkezett az ígéret beteljesedése. Kálmán Jenő regényt írt a Színházi Élet számára. A regény azokról
az esztendőkről szól, amelyeket orosz fogságban töltött. Remarque, Markovics
Rodion és a hosszan felsorakozó hadifogoly és háborús regényírók után Kálmán
Jenő egy egészen új területet fedez fel a fogolytáborok könnyel és szenvedéssel
áztatott mezején. Kálmán Jenő vidám regényt írt a fogságban eltöltött éveiről.
Az első pillanatban ez hangos ellentmondásnak látszik. Fogság és vidámság! Hogy fér össze ez a kettő: Erre felel Kálmán
Jenő, aki új regényéről a következőket mondja:
-
Négy és fél esztendőt töltöttem orosz fogságban. Kilencszáztizenhat július
16-án Luck mellett kerültem az oroszok kezére. Kadét voltam. A tízes közös
gyalogezredben. – Mosolyogva védekezik. – Ez a przemysli ezred, amely
Magyarországra menekült, és amelyet aztán itt kiegészítettek. Szóval én is így
kerültem közéjük. Különben a huszonnégyes vadászokhoz vonultam be. 1920.
december 24-én kerültem haza, pont karácsonyra. Ebben az évben én voltam a
karácsonyi ajándék Budapesten. Vladivosztokból hoztak haza egy volt német
segédcirkálón, mely ekkor már francia kézben volt. Kétezer-kétszázan utaztunk a
hajón hetekig Európa felé.
-
Ki a hőse a regénynek?
-
A regénynek hét hőse van. Hét fogságba került magyar fiú, akik együtt
csavarognak Kelet-Szibériában. Egy kis család történetét írom le, mert a nagy
fogolytömegekben mindenütt alakultak ilyen belső egységek, ketten, hárman,
négyen, öten, heten kötöttek egymással vérszerződést és minden tűzön-vízen
keresztül is együtt maradtak. Egy ilyen kis közösségen keresztül akarom
megrajzolni százezrek életét.
-
Vidám regény a fogságról? Hogy lehet ez?
-
Igen, vidám regény. Sok szerelemmel és sok kalanddal. Meg akarom mutatni, hogy
abban a rettenetes szituációban is mennyi vidámság született a magyar foglyok
között Kelet-Szibériában. És ezt eddig egyetlen háborús regényben sem olvastam.
Ezért akarom megmutatni, hogy a szakadatlan szenvedés közben is megpróbáltak
ott élni az emberek, megpróbálták
elfelejteni a fogságot és mindent, ami vele jár. Mert az ember a legborzasztóbb
életkörülmények között is gyermek marad és mindenáron örülni akar és tud is
örülni.
-
Élő figurákról szól a regény?
-
Természetesen. – színhelye az orosz-kínai határ, ahol most a mindennapos
összeütközések vannak. A hét jóbarát, mint Dumas regényfigurái élnek az
uszuriczki kozákok kaszárnyájában. Nem tagadom, nem valami előkelő sorban. Az
egyik szolga, a másik napszámos, a harmadik konyhaséf…
-
És Kálmán Jenő mi volt?
Nevet:
-
Kálmán Jenő tehénpásztor volt az
uszuriczki kozákoknál.
Ahogy
mosolyog, elképzelem magamnak kint a végtelen orosz mezőkön, valami rongyos
katonaköpenyben, amint áll kezében egy kóróval, jámbor tehenek csapatját őrizve
és a noteszába valami kis viccet, vagy négysoros versikét ír fel a
tehénpásztorok és a tehenek romantikus közös életéről.
-
Mi lesz a regény címe?
-
Jaj… ezt még nem tudom… Arról szól a regény, hogy ez a hét ember hogyan
teremtett magának arra a néhány esztendőre messze Oroszországban hajlékot,
házat, életet, szerelmet, kalandot, ennivalót, ruhát.
Kálmán
Jenő nem akar többet mondani a regényről. De nem baj. Fog ez a regény beszélni
a Színházi Élet hasábjain Kálmán Jenőről.
Forrás: Színházi élet
XX. évf. 15. sz. Bp., 1930. ápr. 13-19.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése