Régi bánat könnyes horizontján
állok a nap lenyugvó fényében.
Magam állok büszkén és dacosan
dalolva szomorú, monoton énekem.
Magam állok, mindenki elhagyott:
jóbarát, szerető messze van már régen;
csak egy maradt meg: a bánat-utitárs,
hogy amim még van, azt is elvegye tőlem.
Dalok ritmusába kapaszkodik ajkam,
rég feledett csókok még kisértenek;
a mult árnyék, a jelen borus bánat,
hagyjatok ti is, menjetek, menjetek!
Magam akarok lenni emlékek nélkül,
semmi sem érdekel ami földi élet…
s a régi bánat könnyes horizontján
a kósza szellő a jövőről mesélget.
Forrás: Komárommegyei
Hírlap I. évf. 1. szám 1929. szept. 28.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése