Benned születtem öreg épület,
itt adott életet nékem anyám,
ha elmegyek melletted néhanap,
a borongás árnya borul reám,
el-eltűnődvén, mi ködbe merült;
hová lett az angyalföldi gyerek,
ki lótott-futott a közel réten
s most a férfikor felhőjén lebeg?
Hova lettek a régi fiúk, a
paradicsomlopók, verekedők,
kik jártak a Dunára meztelen
s pajzánkodtak: ki kezdje hát előbb?
S hol a füzes a patak mentén, hol
gombát szedtem, hogy legyen vacsoránk?
Most gyár és szemétdomb van mindenütt,
pedig itt volt gyerekkori tanyánk!
Bolond szép korszak, vén szülőház,
téged a szegénység dajkált, szépített;
eltűntek a régi arcok s tájak,
de te megmaradtál torz épület!
Csak te maradtál meg, hirdetvén:
nem halhat meg az, aki élni vágy!
A mult borából így nyerjen vigaszt
a jövőt-váró gyötrő szomjúság.
Forrás: Budapest – A
székesfőváros történeti, művészeti és társadalmi képes folyóirata 2. évf. 3.
szám 1946.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése