Nagy Borbála (Csíkszereda, 1904.-Kolozsvár, 1994): Angyaljárás

Déneske gyorsan behúzta maga után az ajtót és belefújt veres tenyerébe:

- Azétt hideg van!

Keze fejével végigtörölte pirosra fényesedett orrát, a sapkácskát jól hozzáverte a padhoz, hogy a ráfagyott hó is mind lehulljon, aztán kékre dagadt lábujjkáit kezdte a tűz mellett mozgásra igazgatni.

- Métt nem ég a tűz?!

Erzsike szomorúan áll a tűzhely előtt.

- Nem akar meggyúlni.

- Nem bíza! – erősködik Bertácska is.

Déneske hét esztendős fölényével megvetően néz le rájuk:

- Erre sem vagytok jók. – Azzal akkurátusan kiszedi a tűzhelyből a fát és újra rakja, Erzsike komolyan nézi hátulról a nagytudományú munkát és a Déneske kifényesedett, elálló füleit.

- Mind elhánytad a havat?

- Mind.

- A kaputól es?

- Attól es.

- Az ajtóig?

- Odáig.

A leánykák fellélegzenek.

- Akkor bétalál a szent angyal?

- Bé.

Bertácska odasullódik Déneshez.

- Én úgy-e jó vótam? – De Déneske meredt szemekkel és kerekre feszült arccal fújja a tüzet, nincs ideje felelgetni.

- Vajjon mikor jő?

Erzsike felel:

- Ezt sem tudja! Hát amikor a csillagok feljőnek! Minden csillag egy karácsonyfás angyal! Tavaly es úgy vót!

Bertácska tapsol.

- Mikor jő fel a csillag?

- Amikor bésötétedik.

- Mikor sötétedik mán bé?!

De erre már senki sem mondogat vissza, mert Erzsi és Dénes mellé áll és kétfelől fújják a tüzet.

- Édesapám hol van?

Déneske megfordul, nem csak azért, mert Bertácska olyan erősen nagy szamár, de szusszanni sem rossz a sok fujtatás után.

- A korcsomába! Mi bajod vele?!

Erzsike is abbahagyja a munkát.

- Tavaly édesanyám es itthon vót.

Déneske tudja, hogy hiába magyarázná a gyermeknek, hogy az édesanyjuk Bukurestiben szolbál, mert ott a temérdek pénz az úton hányódik, s csak éppen fel kell szedni. Még pityókakapáláskor mondta az édesanyjuk az apjuknak: „Lássa-e, Márton Kati es tízezerlejt hozott, pedig csak két hónapot szógált!” Az édesapjuk morgott valamit s aztán mégis elment az édesanyjuk, hogy felszedje azt az úton hányódó pénzt, de ez már rég vót s ezt úgy sem értenék meg, akik még iskolába sem járnak.

A tűz fellobban.

- No! – kiált fel Déneske s aztán az ablakhoz megy és kikémlel. Kint még csak világoskék a hó, egy örökkévalóság, amíg ibolyaszínű lesz és felpislákolnak az égi karácsonyfa gyertyái.

A leánykák is az ablakhoz tódulnak, de látni már semmit sem látnak, mert az ablaknak csak az egyikkockája üveg, a többi újságpapír. Odaállnak egymás hátához, egy kicsit taszigálják is egymást ezért a tenyérnyi égért, de Déneske hamar elintézi őket.

- Netene! Hiszen tük nem sepertetek!

A leánykák ijedten néznek szét. Seperni igaz nem sepertek, de a nagyját összeszedték.

- Ilyen mocsokba bé sem néz az angyal!

Előkerül a seprű, egymásba botolva tologatják előre-hátra a leánykák a szemetet, nehogy az aranyszent angyal bémocskolja hófehér ruháját. Déneske pedig egyedül lesi a sötétedő etet.

A leánykák még javában poroznak, amikor feltűnik az első csillag és azután gyorsan a második. Dénes hátrapisszent:

- Most énekeljétek, hogy „Mennyből az angyal”, tavaly és ilyenkor jött.

- Nekem piros kendő bubát hoz! – ugrál Bertácska.

Aztán énekelnek. A szoba besötétedik, az ének elhangzik, új énekbe fognak és az aranyszárnyú angyal nem jön.

Erzsike áll meg legelőször. Nem sír, csak csudálkozik.

- Nem jő!

Déneske bizonykodik:

- Én pedig hallottam az elébb a szárnya suhogását! S a fehér ruhája csücskit is láttam! Itt repült el éppeg a ház felett!

A szárnysuhogást mintha Erzsike is hallotta volna s azért még nagyobb szusszal fognak bele az énekbe.

Most Bertácska szakítja meg:

- Hol jő bé az angyal?

A két nagyobb zavartan néz össze. Csakugyan! Hát hol is jöjjön be? A kulcslyukon nem fér be a sok ajándékkal s osztán milyen angyal is vóna, amelyik kulcslyukon jár! Hát hol jöjjön bé?

Déneske az ajtóhoz megy.

- Eisze ki kéne nyitni… - de rögtön eszébe jut, hogy ez nem gyalog-angyal, hogy az ajtón járjon és bizonytalanul fordul az ablak felé. Bertácska mondja ki:

- Nyissuk ki az ablakot!

Kicsit nehezen megy, mert egész télire be van szegezve és a köze megrakva szalmával, rongydarabokkal, de azért van férfiú a háznál, hogy félórai kemény munka után az angyalnak tiszta bejárása legyen. Akkorra már egész sötét van, a tűz is kialudt, gyertyát sem gyújtanak, mert úgy is jön az angyal s ezer tarka gyertya ég a karácsonyfáján. Meglapulnak az ablak mellett és izgatottan nézik az eget. Közben hideg is kezd lenni erősen, de éppen akkor egy nagy fényes csillag fut át az égen és egymás hegyén-hátán hajolnak ki, nem ide jő-e bé? A csillag tovább fut, Bertácska már erősen fázik, de Déneske mesét mond az aranyszárnyú angyalról a karácsonyfáról, ami akkora, mint az egész ég, ezüst fakardról és aranydióról, igazi hajas, piros kendős bubákról és egy nagy-nagy fényes csillagról, ami a karácsonyfa hegyiben van.

Aztán már nem fáznak, és nagy fényesség tölti be a szobát és eljön az arany angyal. Déneskének igazi kardot hoz tiszta ezüstből, és mindenféle színes ceruzát, Erzsikének kicsi főzőedényt aranyból és Bertácskának piros kendős bubát. Az angyal kezében karácsonyfa, ezer tarka gyertya ég rajta s a tetejében valódi gyémánt csillag.

De az angyal nem teszi le a karácsonyfát, hanem beburkolja a gyermekeket hófehér ruhába és viszi, viszi és olyan jó így repülni és ind feljebb viszi őket, oda, ahol minden csillag egy karácsonyfás angyal.

*

János éjfél után jön haza a korcsmából. Arra gondol, hogy eddig már alusznak a gyermekek és elfelejtették, hogy karácsony este van. János nem rossz ember, csak szegény ember és nem tudja, mit kell mondani a gyermekeknek, ha nincs! Inkább elmegy a korcsmába és amikor hazajön, a nyitott ablak mellett összebújva álmodik a három gyermek, de felébreszteni nem lehet őket, mert igen hideg volt az éjszaka és az északi szél egyenesen az ablaknak fújta a havat.

Forrás: Új Idők XLVIII. évf. 50. sz. Bp., 1942. dec. 12.