Húny a parázs. A félhomályon
Megrezdül végső lángja még
S libeg, miként a bíbor mákon
A lepke, melynek szárnya kék.
Fáradt szemem a látomások
Kavargó táncán megtapad;
Talányos arcú főket látok
A szürkülő hamu alatt.
Körülcirógat és megéled
A mult – a boldog és sivár –
Ó, nem mond igazat a lélek,
Hogy nem kell néki semmi már.
Oroszból fordította:
Győri-Juhász Jenő
Forrás: Új Idők XLIII.
évf. 49. szám, Bp., 1937. dec. 5.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése