Évtizedek
óta figyelhetjük a „regényhős” alakjának és szerepének lassú, folytonos
változását. Valamikor úgy állt az előtérben, cifrán és ragyogva, mint az olasz
operák tenoristája, háta mögött a kórussal. Aztán lassan-lassan szürkülni
kezdett, hátrább húzódott, a kórus előre jött, elmosódott alakjait közelebbről
láttuk, egyéni vonásokat fedeztünk fel bennük, egyik-másik kivált a tömegből és
kapcsolatba lépett a hőssel… végül már nem kórus volt, hanem valamilyen
meghatározott közösség, amelynek tagja a tenorista is – s a tenorista, mint a
közösség tagja kezdett érdekelni bennünket.
Kassák
regénye egymagában tömöríti össze a modern regénynek ezt a néhány évtizedes
fejlődését. Hőse – akit íróbarátjához intézett leveleiből ismerünk meg –
szélsőséges individualistának indul. Művelt, iskolázott és irodalmi ízlésű
ember, aki nem éppen közismert verseket idéz leveleiben, de valamikor otthagyta
a kultúremberek világát, csavargó életet, ott áll meg, a hol munkát kaphat –
ez idő szerint egy képzelt város közelében, hídépítő munkások között.
Ifjúságának viharain túl van már, csavargó-évei megérlelték – s most tanúi
vagyunk azoknak a külső-belső élményeknek, amelyek az egyéni szabadság
rajongóját besorozzák a közösség életébe. Ezek az élmények párhuzamosan
haladnak. Részt vesz munkástársai életében, együtt szenved velük és kiáll az
érdekükben. Szerelmes lesz – és a felelőtlenül kezdődő szerelem lassan
beleviszi a családba, a kötelességek másik komplexusába. A csavargó
megállapodik az épülő híd révén új jelentőséghez jutott kisvárosban, és fia
születésével egy napon indul meg független, szegény,a közösséget szolgáló
újságja.
Ezt
a fejlődést Kassák Lajos utánozhatatlanul egyszerű eszközökkel rajzolja meg.
Mellékalakjai egy-két szóval előlépnek a kórusból és eleven emberekké válnak.
Stílusa szinte a ridegségig tárgyilagos, érzékenykedést és pátoszt kerülő – de
érzések, szenvedélyek izzanak keresztül rajta. Nincs talán író, aki Kassáknál
kevesebb felkiáltójelet és három pontot használna; de nincs is szüksége ezekre
a kisegítő eszközökre. Látszólag ridegek és józanok a leírásai is; ha utánozni
próbálná valaki, akkor látná csak, mily végtelenül nehéz ezzel a látszólagos
eszköztelenséggel egy épülő hidat vagy egy darab rétet odavarázsolni az olvasó
szeme elé.
Egyetlen
aktuális vonatkozás vagy célzás sincs Kassák regényében. A képzelt Kooro nem
leplez semmit – csak azt ábrázolja, amit még a mai forrongó-változó világban is
örökkévalóan emberinek érzünk.
B. M.
Forrás: Új Idők XLVIII.
évf. 50. sz. Bp., 1942. dec. 12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése