Szeretjük egymást – szó sincs róla -;
Virágzik köztünk a szeretet.
Hogy sor kerül késre, karóra:
Arról ugyan ki tehet?
„Szeressük egymást!” – régi nóta;
Mondogatjuk szünös-szüntelen,
De azért ősi idők óta
A gyülölet nem pihen.
Mint bősz ellenség, egymást marjuk;
Időnk egyébre alig marad…
Jól használják eszük és karjuk
Mások, s a világ halad.
Vele haladni mi nem tudunk:
A régi átok tart lekötve.
Ezerfelé ágazó utunk
A haladást megölte.
Összeverődünk néha szépen,
De ez arra való egyedül,
Hogy ugy táncoljunk, a mint éppen
Egy-egy primás hegedül.
Dehogy primás! Hova beszélek?
Nekünk a hegedü nem való.
Nagydob, a magyar tőled éled!
A nagydobos csak a jó!
Azé a dicsőség, az érdem,
Aki jól üti a nagydobot.
Müködni, dolgozni szerényen:
Az haszontalan dolog.
Van öröm, ha a dob megszólal;
Veszett módra járja a kánkán…
Ki nem táncol, annak karóval
Végigütünk a hátán.
Szeretjük egymást – szó sincs róla -;
Virágzik köztünk a szeretet.
Hogy sor kerül késre, karóra:
Arról ugyan ki tehet?
Forrás: Kemény György: Száz vers – Magyar énekek az
idegenben – Cleveland, Ohio 1908.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése