„Feszitsd meg! Feszitsd meg!”
Orditja bőszülten az izgatott tömeg,
A kereszthordóra repülnek a kövek.
A farizeusok felbujták a népet,
Mely összetép mindent, amit összetéphet.
Fiui szeretet, jog és az igazság
Feledvék mind. Táncát ropja most a gazság
Szappan-buborékként fölfujt igéretek
Izgatják a népet, mely mitől se retteg.
A saját anyjának letépi ruháját,
Nehezebbé teszi sulyos keresztfáját.
Tombolva örül a hazudozott kincsnek,
S torkaszakadtából ordit Pilátusnak:
„Feszitsd meg! Feszitsd meg!”
*
Ismétli önmagát a vén történelem,
Régmult eseményen vajudik a jelen.
Heggyé halmozódott farizeus-vétek
Megismétel téged: te magyar nagypéntek.
Megismétel téged: bitóid is állnak,
Áldozata is van már a keresztfának.
Ötvenhat év előtt csekély tizenhárom
Vérzett el egyszerre aradi határon.
Akkor tizenhárom volt a váltság ára,
Most Magyarországot szánták keresztfára.
„Feszitsd meg!”
Szegény Magyarország viszi keresztfáját,
A csőcselék üti, pökdösi orcáját.
Fiai csapásán kiserken a vére,
S ugy viszi keresztjét Golgotha hegyére.
Császári trón előtt visz szomoru utja,
Ahol tépett arcát a vér végigfutja;
Már ereje sincs meg.
A tömeg dühösen ordit a trón felé:
„Feszitsd meg! Feszitsd meg!”
*
Trón felé emeli arcát az áldozat,
Tán szabadulást vár?
De a trón lépcsőin, ügyet se vetve rá,
Kezet mos a – császár.
Forrás: Kemény György:
Száz vers – Magyar énekek az idegenben – Cleveland, Ohio 1908.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése