„Föltámadt Krisztus e napon”…
Kondul a harang, zendül az ének;
Buzgón éneklik ifjak és vének:
„Alleluja!”
A természet szive melegével
Megtöri bilincsét a zord télnek;
Kidugja fejét az alvó virág,
S erdő, mező uj életre kélnek.
Néma temetőnek sirhalmain
A letünt élet helyén támad más;
Bus sirhalmak fakadó virága
Azt hirdeti, hogy van föltámadás.
Föltámadással biztat fejfája,
Keresztje a csöndes temetőnek:
Fejfák tövében, holtak csontjain
Holt virágok helyett élők nőnek…
Magyar népem! Ki ezer év óta
Régi siron az ujabbat ásod,
Csak neked ne lenne hát még egyszer
Tavasz nyilásán föltámadásod?!
Holtak porából is uj élet kél,
S ujabb virág csak neked nem fakad?
Föltámadásod dicső himnuszát
Sohase zengheti már ajakad?
Századokon át mások életét
Azért őrizted véres karddal ott,
Hogy véreden életet adj másnak,
S te magad légy: se élő, se halott?!
„Alleluja!”
Buzgón éneklik ifjak és vének,
S magyarul szól a magasztos ének.
Magyarul szól, meghallja az ég is:
„Föltámadunk, föltámadunk mégis!”
Forrás: Kemény György:
Száz vers – Magyar énekek az idegenben – Cleveland, Ohio 1908.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése