Ebéd után kettecskén ugy
Elbeszélgetünk.
Szóba kerül sok bajával
Egész életünk.
Beszédközben akaratlan
Odalyukadunk:
- Szégyen ide, szégyen oda –
Szegények vagyunk.
Feleségem elsorolja:
„Ez sincs, az sincs még.”
A sötét gond ránk teriti
Halottas ingét,
S nagyhirtelen elhallgatunk
Beszéd közepén…
Majd a csöndes megszakitva,
Szóba kezdek én.
„Igazad van, édes párom,
Tenger a gondunk.
Széles utján az életnek
Mi csak gyaloglunk.
Lelkünk szárnyán ott repülünk,
Hol virág terem,
S földi lábunk megbotlik egy
Darab kenyeren.”
Beszéd közben befut hozzánk
Öt pajkos gyerek,
Mint valami fürge-szárnyu,
Vig madársereg.
Csicsergésük mind elüzi
A gond fellegét;
Mosolygásuk aranyszála
Terül szerteszét.
Borus gondja az életnek
Egyszerre oda…
Napsugártól, szivárványtól
Fényes a szoba.
Nem szólunk, de gyönyörködve
Ugy elhallgatunk.
A lelkünk csak egyre mondja:
„Gazdagok vagyunk.”
Forrás: Kemény György:
Száz vers – Magyar énekek az idegenben – Cleveland, Ohio 1908.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése