- A budapesti Washington-szobor
leleplezése alkalmából –
Üdvözöllek, magyarok hazája!
Üdvözöllek, istenadta nép!
Izmos karját ölelésre tárja
Népem, lakva a föld más felét.
Csókját küldi velem a tenvéred,
Kit szültél, s az én hazám nevel…
Javaid bár soknak szüken méred:
A tenger se mosta képed el.
Drága gyöngén véres veritéknek
Reménységül küldött gyermeked!
Jegykendője vagyok én lelkének;
Szive vérén váltott meg neked.
A hideg ércben érző sziv dobog,
Holt anyagnak minden része él;
Lelkeden ha dermesztő köd borong:
Napsugaras tavaszról beszél.
Virághozó tavaszod nyilását
Egyre várják honom kebelén,
Kik elmentek, hogy könnyed ne lássák,
S veled sirnak – mondom hittel én -.
Hitvány fia mert nincs a magyarnak.
Tanú rá e föld, s az én honom.
Itt a hantok hősöket takarnak,
Élet kél ott magyar izmokon.
Vérrel, könnyel ázott multad után
A sors hozzád igaz, hogy fukar;
Nyiló virágai másnak jutván,
Fiadnak sirt sem ád az ugar.
Magyar nép, az ősugar virágot
Lesz idő, hogy csak neked nevel.
Kelni látom ujabb napvilágod,
S oszlik multadról a ködlepel.
Hajnal-derengésén szebb jövődnek
Testvérül fogadd el népemet!
A testvér-szálak régen szövődnek:
Sok fiad jogunkért vérezett,
Szülötteid acélos karjának
Sokat köszön az én nemzetem.
Viszonzásul most én e hazának
Minden fiát szivhez ölelem.
Az uj frigynek szent zálogaképpen
Reményt nyujtva állok majdan itt…
Fogadd el azt édes testvér-népem,
Mire honom sorsa megtanit!
Legyen bár egy ország népe szegény,
Mely igáját nyögve viseli:
A boldogság napja kisüt egén,
Öntudattal ha szivét leli.
Boldogulni hogyha mind akartok:
Harc boruját béke-nap váltsa,
S pótolja az emberirtó kardot
Teremtő munka kalapácsa!
Munka legyen a jövőd zenéje,
Melynek hangja átzeng a tengeren!
Szabad földön tetterősnek érve,
Vándor véred akkor itt terem.
Visszahozza teremtő eszmékben,
Mit erőben áldozott nekünk.
Örömnapod fölragyog az égen,
S könnyet hullat majd a mi szemünk.
Magyar nép, ha ezt a könnyet látod,
Ne hidd: az irigység könnye ez!
Hogy veled osztjuk a boldogságot,
Szemünkben könny azért rengedez.
Boldogságod dala ha fölhangzott,
Őrhelyemről ugy ledöntsetek!
A véren szerzett ércből harangot,
Zugót, messzecsengőt öntsetek!
Harangszóban megtért fiad lelke
Vigan hirdesse a nap alatt:
A magyar nép szivét már meglelte,
S valahára boldog: mert szabad!
Forrás: Kemény György:
Száz vers – Magyar énekek az idegenben – Cleveland, Ohio 1908.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése