Ünnepre gyültetek, bujdosó magyarok,
Szülőföldtől távol: tenger-idegenben.
Szemetekben magyar lélek tüze ragyog,
Magyar szivnek vére lüktet az erekben.
A bujdosó szellő,
Könyet ejtő felhő
Idegen világnak szellője, felhője;
De azért, véreim, csak bátran előre!
Szegény szülföldnek szükös a kenyere;
Fiai ezrenkint vándorutra kelnek,
Elnyeli őket a népek nagy tengere,
De él titkos vágya a magyar kebelnek.
Távoli kékségből,
Csillagfényes égből
Ha lehull a csillag, megrezzentek tőle:
„Lesz-e a magyarnak boldogabb jövője?!”
Ünnepi zajban is elborong a lélek,
Keresi a jövő igéretes magját.
S ugy találja, hogy kik vándorutra tértek,
Szülőhazájukat csak meg nem tagadják.
Magyar az érzésük,
Minden érverésük…
Vágyakozó lelkük minden imádsága
Ezer áldást kiván a magyar hazára.
Ne csüggedjetek el, ünneplő testvérek,
Kik bár idegenben izzadtok, véreztek:
Nektek magyar oltár szent lángjai égnek,
S minden magyar szemben öröm gyöngye reszket
Husz esztendő alatt
Minden magyar maradt!
Magyar ablakokban muskátlik virulnak,
Napbarnitott orcák örömtől pirulnak.
Ünnepeljetek csak, bujdosó magyarok,
Harsanjon föl buzgón hálateljes ének!
Szebb jövendő képe biztatóan ragyog
Megpecsétlésén a küzdelmes husz évnek.
Vándorutra kelvén
Az őserdők helyén
A magyar érzésnek oltárt emeltetek;
Hogyne lenne akkor az Isten veletek?!
Vándorló fiai a magyar hazának,
Bár soknak sir se jut majd a szülőföldön,
Akik jó testvérként egymás mellett állnak:
Azoknak a napja valamikor följön.
Legyetek testvérek,
Holtig magyar vérek.
S ha egy-egy csillag hull, ne féljetek tőle:
Mert lesz a magyarnak boldogabb jövője!
Forrás: Kemény György:
Száz vers – Magyar énekek az idegenben – Cleveland, Ohio 1908.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése