Csöndes éjjel borul
Belgrád városára…
Mindent betakar a
Sötét éjjel szárnya.
Hallgató éjszakán,
Takaró sötétben
Nyugszik minden, csak a
Gyilkos szándék ébren…
Megvillan a gyilok:
Jaj annak, kit talál!
Minden gyilok végén
Ott setteng a halál.
*
Lopva-lessel, kard a kézben
Gyilkos népség tettre készen…
Fenyegető, sötét árnyak
Zúzódnak a palotának.
Fegyver dörren, szablya csörren…
Bomba durran, ajtó zörren.
A düh útját mi sem állja…
Rátörnek a szerb királyra.
„Fuss! Menekülj innen
Én királyi férjem!”
„Nem futok! Nem megyek!
Hisz van, aki védjen!”
„Hallod? Már itt vannak!
Úgy borzadok, félek!”
„Testőrök! Cselédim!”
- Nincs sehol egy lélek.
Reszkető asszonyát
Karjaiba zárva,
Menekülne immár
A szerbek királya.
Bezuhan az ajtó…
„Irgalom! kegyelem!”
„Elmegyek, nem leszek
Többé fejedelem!”
„Halál! Nem irgalom!”
Villanó kard éle
Véres barázdát von
Gyönge nő testére.
Zúg, dörög a fegyver,
Kaszabol a kard-él.
Királyi palotán
Végigömlik a vér.
A haldokló hörög,
De máris temetnek:
Lelökik, ledobják
Szűkölő ebeknek.
*
Megkondul Belgrádnak
Mindenik harangja.
Gyűlik a gyilkosok
Apraja és nagyja.
Nagyban imádkoznak,
Buzgón énekelnek…
Köszönik erősen
A magas egeknek,
Hogy olyan derékul
Öltek, gyilkolhattak,
Meg hogy most egy másik
Királyt választhattak.
Akit, hogyha kedvük
Úgy hozza esetleg:
Haldokolva dobnak
Újból az ebeknek.
Forrás: Kemény György: Száz vers – Magyar énekek az
idegenben – Cleveland, Ohio 1908.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése