Kossuth apánk, panaszkodni jöttünk!
Beborult az égbolt mifölöttünk:
Borujával ránk feküdt az osztrák,
S könytől áznak ujból magyar orcák.
Bánatunkat elmondjuk tenéked;
Megmutatjuk sebünket, mely éget.
Kossuth apánk! Megcsörrent a bilincs!
Szabadságunk, jogunk, de semmink sincs.
Jogunk ellen, mit szereztünk vérrel,
Rut ellenség tolvajokat bérel.
Mit gyüjtöttünk, ellopják a kincset;
Kezeinkre verik a bilincset.
Hallod, apánk, hogy zokog a sirás?!
Nyög a föld is: cudar osztrák sirt ás!
Nem hallod a bilincsek csörgését,
Magyar néped hivó könyörgését?
Tavaszi szél, mely fölötted szárnyal,
Együtt zokog néped panaszával.
Üzenj, apánk, a mint régen tetted,
S ujra készen áll a regimented!
Törd fel, törd fel záros koporsódat,
Hallasd ujból harcra hivó szódat!
Nálad nélkül holttá lesz az élet,
Míg szavadra a holt is föléled!
Némaérc vagy, nem üzenhetsz nékünk?!
Édes apánk, hiszen akkor végünk!
Üzenned kell! Ledöntjük a szobrod,
Abból öntünk zugó ágyu-torkot!
Ágyuszóban szólaljon meg lelked,
S föltámad rá régi regimented!
Forrás: Kemény György:
Száz vers – Magyar énekek az idegenben – Cleveland, Ohio 1908.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése