Megérkeztél valahára:
Szivünk-lelkünk reménysége.
Örömünktől mintha a nap
Nagyobb tüzzel, lánggal égne.
Gyönyörködünk egyig benned,
S eldicsekszünk mindenkinek.
Látásodra szivünk hurját
Tündér keze penditi meg.
A boldogság glóriát fon
Édesanyád feje körül.
Földi baját elfeledve,
Szive-lelke benned örül.
Szeretettel, aggódással
Kis bölcsődben hogy elnézlek:
Szivem táján szoritását
Érzem erős, titkos kéznek.
Hirtelenül fájóvá lesz
A jelen nagy boldogsága;
A sejdités gyilkos kését
A szivembe belévágja.
Öröm helyett szinte szánlak
Szerelmetes, kis cselédem,
Aki boldog vagy jelenleg;
Mert nem voltál eddig ébren.
De fölébredsz valamikor;
Fölriaszt a sivár élet.
És ettől az ébredéstől
Helyetted én máris félek.
Látó szemed a világot
Csodálkozva körüljárja.
S lépten-nyomon belébotlasz
Az emberi gonoszságba.
Aranyszivet kinálsz oda
Becsülettel az életnek,
S az aranyért koldus módon
Garasokkal fizetgetnek.
Csalódni fogsz, mint az apád,
S mint a legtöbb lelkes ember,
Kit az élet ostorával
Lépten-nyomon ugy végigver.
Magyar szülők gyermeke vagy,
S itt nősz föl az idegenben.
Azt se tudja majd a szived:
Hangosabban kiért verjen?
De minek is verne szived?
Hisz’ a szivre mit sem adnak.
Dobogjon a másik szive,
Csak a hasznot tartsd magadnak.
Kő legyen a szived helyén,
Ne légy rabja a lelkednek.
Kincseket gyüjts, amig mások
Elvek miatt verekednek.
Ugy légy magyar, ha szükséges,
Vagy amikor hasznát látod.
Csak önjavad legyen mindig
A legelső jóbarátod.
De nem, mégsem, édes fiam!
Bár az élet sokszor megver,
Maradt te csak mindenkoron:
Becsületes, magyar ember!
Forrás: Kemény György: Száz vers – Magyar énekek az
idegenben – Cleveland, Ohio 1908.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése