Forrongás van most a nagyvilágban…
Bilincseit leverni kész a nép,
Mely századokon át némán türte
Nehéz jármát és siró bilincsét.
Az elfojtott indulat
Kitör vad dühében,
S fürdik a boszuvágy
A patakzó vérbe.
A vadállattá lett vágynak immár
A későn odadobott konc nem elég;
Hamu alatt szitogatott szikra
Egekig érő lánggal, tüzzel ég.
Nem kell a népnek későn adott jog,
Melykirályi kincs lett vón nemrégen;
S koldus-alamizsna lett belőle
A megvaditott népek szemében.
A hajdan kevésből
Ma MINDEN lett;
A nép vált most urrá
Zsarnok cárok felett.
S bár tengere folyjon
A kiontott vérnek:
Küzdnek a milliók,
Míg csak célt nem érnek.
Megszünt az uralom;
Kész a forradalom.
Szabadsajtó, polgár-jog, szabadság
Alamizsna most csak az orosznak,
Mely ezeket csak hirből ismeré.
A magyartól mindent eloroznak:
Amit ő szerzett, az sem az övé.
És a magyar hallgat…
Mi ez a hallgatás: remegés-e?!
Vagy a tüzhányónak küzködése.
Hogy százados kérgén általvágjon,
S végigpusztitson egy világon?
Forrás: Kemény György: Száz vers – Magyar énekek az
idegenben – Cleveland, Ohio 1908.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése