Idegen ég alatt
Sok, bujdosó magyar
A föld méhét vájja,
Míg a szülőföldön
Pusztul, egyre pusztul
Az apró ház tája.
Sötét bánya mélyén
Küzd sok ezer magyar
A nyomorult létért,
És mennyi elpusztul
Élete tavaszán,
Még mielőtt célt ért!
Ha meg el nem pusztul,
S ezernyi veszély közt
Sértetlenül marad:
Gyilkos munka révén
Összekapar talán
Ezüstöt, aranyat.
De csillogó arany,
Csengő, hideg ezüst
Soha meg nem váltja;
Mert hiszen hiányzik
Régi, nótás kedve,
S lelki boldogsága.
Forrás: Kemény György: Száz vers – Magyar énekek az
idegenben – Cleveland, Ohio 1908.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése