Jókai meghalt! Gyászol a világ
Trónon és alant…
Kunyhót, palotát mely földeritett,
Nem zeng már a lant.
Muzsák berkében hallgat az ének,
Néma a határ.
Elnémult vesztén nagy mesterének
A dalos madár.
Meghalt a költő! Kiröppent végleg
Hatalmas lelke,
Amely az embert, - szegényt, gazdagot,
Hévvel ölelte.
A nagy lélekben megfért egy világ
Öröme, buja…
Szerelmétől az eltikkadt virág
Föléledt ujra.
A próféta nincs! Néma romokra
Ki hint virágot?
Ki tár föl majdan a bus magyarnak
Egy szebb világot?
Akad-e költő, ki mondjon szépet?
Próféta lesz-e,
Ki minden másnál a magyar népet
Jobban szeresse?
Jókai meghalt! Gyászol a világ
Trónon és alant,
Egy világot, mely kedvre deritett,
Eltörött a lant.
Gyászol a világ. Muzsák berkében
Hallgat az ének.
Vigasztalója kilesz ezután
A magyar népnek?
Forrás: Kemény György: Száz vers – Magyar énekek az
idegenben – Cleveland, Ohio 1908.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése