Ne tagadjátok a pokol létezését.
Meg ne tagadjátok!...
Hiszen mindenfelé les a pokol rátok.
Én szegény véreim,
Kik tágas térein
A munka poklának az igát huzzátok.
*
Templom közeléből
Láttam ilyen poklot…
Morajló gyomrából
Lángkévéket ontott
Dühösen az égre…
Társam magyar pap volt,
Ki megszólalt végre:
„Látod, mintha csak a pokol feneketlen
Gyomra okádná ki szikráit hörögve!”…
Egy lángkéve éppen odavilágitott
A tüzben kinlódó sok, szegény ördögre.
Igazad van, szóltam, csakugyan a pokol
Az a szikrát szóró, haragos lángtenger,
S a pokolban küzdő, vérző szegény ördög
Nagyrészt magyar ember…”
Mögöttünk hallgatott az Istennek háza,
Előttünk a pokol lángcsóváit rázta.
Hirtelen sötét lett, aztán nagyot dördült…
S az én pap barátom futott a kórházba.
*
Miért üldöz minket a rémséges átok,
Hogy mi pokol kinján csak másnak válthassuk
Meg a mennyországot?!
Forrás: Kemény György:
Száz vers – Magyar énekek az idegenben – Cleveland, Ohio 1908.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése