Csak jönnek az évek... tűnnek az évek.
Az ifjú tavasz tüze, vágya elillan!
S mikorra a nyár gabonái megértek;
A búsmosolyú ősz sóhaja itt van...
De elfagy az ajkon ez is, mire tél lett, -
S kialszik az élet!
Megszületünk e nagy világra...
Ki tudja mint? – Ki tudja mért?
És lebbenünk csak vágyról-vágyra...
Esdünk szerelmet, hírt, babért!
Érezzük jól, hogy megcsalódtunk:
Parányi kéj jut – sok bajért!
S alig hogy éltünk: meg kell halnunk...
Ki tudja mint? Ki tudja mért?
Forrás: Békésmegyei Közlöny XXXVII. évf. 32. sz. 1910.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése