Halovány rózsák mámortalan lelke,
Mintha ma bennem színesen fakadna,
Lángokra kelne.
szívem ma részeg a boldogságbortul.
Puha rímekbe, zümmögő sorokba
Halkan kicsordul.
Ma csupa hívó remegés az ajkam.
Álmodott csókok vérvevő emléke
Nem ül tort rajtam...
Ma bele tudnám csókolni az éjbe
Én nagy szerelmem egetvívó vágyát,
Hogy lánggal égne.
Ma megvehetnék minden könnyet, átkot,
Megválthatnám a boldogságom kincsén
A nagy világot...
Nem is vagyok ma... Múlok messze, ködben...
S egy ölelés – gyönyörű, véghetetlen –
Marad mögöttem...
Forrás: A Jövendő 1.
évf. 9. sz. Hódmezővásárhely, 1910. jún. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése