Búcsút int már felém kezed,
A végóra elérkezett.
Nincsen szavad, néma ajkad,
De a szemed, az nem hallgat.
Azt ígéri, óh, azt mondja,
Hogy a feledésnek fátyla
Nem borul rá hamarjába
Szerelmünknek sírhalmára.
Dédelgeted és becézed
Feltámadását reményled.
De hiába, - letűnt csillag –
Nekünk többé fel nem virrad.
Mindörökre felejtsd el hát,
Azt a néhány boldog órát...
Hullass érte egy-két könnyet,
Talán annyit megérdemlett.
Forrás: Békésmegyei Közlöny XXXVII. évf. 23. sz. 1910.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése