Kis szobámban ülök csendes némaságban,
Körülöttem árnyak, szürke esthomály van,
Mint az őszi idő, borongós a lelkem.
Érzem, hogy elmúltak az évek felettem.
Eljönnek a napok, elmúlnak az évek,
Sírba dőlnek velük a legszebb remények,
Nem marad más semmi, csak a múlt emléke
És a jövendőnek csalfán festett képe.
Kandallóm kialvó zsarátnokát nézem,
Megannyi ismerős tűnik fel előttem
És a pici lángok alakokká nőnek,
- Halvány emlékei az elmúlt időknek.
Halvány emlékei, de még milyen szépek,
Hogy így látom őket, szinte újra élek...
Tavasz volt még akkor, virágos és derült,
Oh! ez a bohó szív is másképpen hevült.
Hejh! másképpen dalolt régen a madár is,
Más világot hozott talán még az ág is,
Telve volt a szívem édes szerelemmel,
Ma már semmi mással, csupán emlékekkel.
Forrás: Békésmegyei Közlöny XXXVII. évf. 11. sz. 1910.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése