Azt mondják, a halál jóltevő,
Csendes álom, mély nyugalom
És én azt sem találhatom.
Az én sorsomba más van írva:
Örök küzdés és küzdelem,
Amíg elhal leheletem.
Ha elvérzek is száz csatában,
Nekem újra kell kezdenem,
Míg egyszer teste elpihen,
De jó lesz akkor. Mosolygóan
Sírba tesznek csöndesen,
Nem fog siratni senki sem.
Rövid imát a sírásó mond
Értem egy őszi délután
S hervadt falevél hull reám.
Lassan elkorhad fakeresztem,
Bedől a sírom s jeltelen,
Nem vesz ott észre senki sem.
És ott lenn én megálmodom majd,
Hogy miért jöttem e világra
S miért borult egy asszony gyászba.
Forrás: Békésmegyei Közlöny XXXVII. évf. 2. szám, 1910.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése