Hányszor fogadtam, Isten tudja,
Hogy megadással hallgatok,
Hogy némán hordom a keresztet,
Amit a sors reám rakott.
Hogy nem nyíl ajkam panasz-szóra
S ha ütni fog a végső óra,
Mint a virág, elhervadok.
Megfogadtam, nem sírom vissza
A múltnak édes álmait,
Nem rázom fel szívem sírjának
Régen alvó reményeit.
Robotra szántam testem, lelkem,
Élek, mert éppen megszülettem,
Hiú remény nem lelkesít.
Forrás: Békésmegyei Közlöny XXXVII. évf. 38. sz. 1910.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése