I.
Hűvös, csöndes hajlékodba
A lelkem meg-meglátogat,
Végigsimítja szárnya halkan
Márványfehér szép arcodat.
Mondd, mit én érzek és tudok:
- Ugye jobb ott, mint idefenn?
Aludni álmatlan álmot
Egy örök hosszú éjjelen...
Mondd, mit én érzek és tudok,
A némaság szinte kiált:
Élünk, hogy megérdemeljük
Az örökös jót, - a halált.
S én nem sírok rajtad többé
És ne sirasson senki sem.
Ne költögessen az a könny,
Aludj, aludj csendesen...
II.
Gyötör a lét vihara,
Hull a szirom, a virág,
Te túl vagy mindezeken,
Örökszép ifjú maradsz.
Forrás: Békésmegyei Közlöny XXXVII. évf. 14. sz. 1910.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése