Piros
pünkösd napján egy ország szívének minden szeretete Mikszáth Kálmánnál volt.
Hódolattal, csodálattal, melegséggel ülték meg az ünnepség nagy napját. Negyven
munkás és dicsőséges esztendők jubileumát.
És
valaki elfelejtette azt a napot. Egy pillanatra se szállott a lelke Mikszáth
elé. Pedig szereti nagyon rajongással, ökölnyi gyerekkora óta, amióta csak
ösmeri a betűt…
Neki
még nagyobb volt az ünnepe… A nagy író Mester egy tökéletes szépségben
befejezett életre nézett vissza, könnyes szemmel búcsúzva sok-sok mindentől…
(Hja! nagy dolgok elmúlásából vagyon a dicsőség ára!) Jómagamnak azon a napon
kezdődött az új élete… Nem tudom, melyikünk gondol nagyobb meghatottsággal erre
a májusi dátumra…
Mikszáth
és vele Jókai, meg Tóth Béla voltak diákidőm legkedvesebb óráinak a
megteremtői. Legszebb emlékem egy karácsonyi ajándék az apámtól: „A fészek regényei”. Faltam akkor minden
betűjét nagy gyönyörűséggel. És hányszor szerzett az nekem jó órát a messze
idegenben. Azt hiszem, elértem vele a századszor olvasás jubileumát.
Mikor
művészi álmokkal tele Munkácsy tanácsára Pestre kerültem, első utam
Mikszáthékhoz vitt. Ott laktak egy szerény, kisebb lakásban a Dohány és
Kazinczy utcák sarkán, a második emeleten. Mikor szemtől szembe álltam vele,
éreztem, hogy olyan ez az ember, amilyennek elálmodtam. Csupa szív. Nem
átallotta órák hosszán át elbeszélgetni egy rövidnadrágos, zöld fejű gyerek
emberrel. Vettem magamnak akkortájt egy emlékkönyvet (micsoda parnasussá nőtt
azóta!) és az ő apró betűi sorakoztak annak első lapján:
„Egy
fiatal festőművésznek:
Ha
elbájoló erdőrészt látunk a természetben, azt szoktuk mondani: „Oly szép,
mintha festve lenne.” Ha festve látunk sikerült erdőrészt, így kiáltunk fel:
„Oly szép, mitnha igaz lenne.”
Tán
azt jelenti ez, hogy az emberek maguk sem tudják, mi esik nekik jobban: a
valóság-e, vagy a poézis? Nem, nem ezt jelenti. Egyszerűen az következik ebből
hogy az igaznak is el kell (sic) egy
kis szépítőszer.”
…
És abban az otthonában láttam ezt a nagy darab, hatalmasan erős férfi embert
megsemmisülten, agyontörve. Csöppnyi ágyában, egy bájos apró gyerek feküdt holt
dermedten… Az a kisfia, aki az édesapjára testálta a pamutgyapjas,
játékbáránykáját, hogy okvetlen megkapja a napi abrakját…
Azután
kóboroltam széles világon át, keresztül-kasul. Idegen országban, idegen fák
alatt kerestem a nyugalmat, - amit most
itthon találtam meg. Mikor hazajöttem, a Reviczky téri lakására jártam fel
hozzá. Hogy átalakult a régi, egyszerű, szinte puritán otthona. Amatőr lett
Mikszáthból, értő és érző gyűjtő. Különösen szépek a bútorai. Az ebédlőjében
egy hatalmas,már-már épületszámba menő reneszánsz büfé, a pompás ó-német
nagyasztal, rózsafából való rokokó-szekrényke az Andrássyak valamelyik
várkastélyából, rajta unicum-számba menő empire gyertyatartók és egy kedves,
recsegős hangú biedermeier óra. A dolgozójában óriási XVI. Lajos asztal,
teknősbéka intarziával (majd leszakad a csibuk és szivar tömegétől) remek
brokáttal bevont Napóleon karosszékek.Egy-két régi képe is van. Mellettök lóg
Jókai, Gorkij és ha jól emlékszem, Maupassant fotográfiája. – Az íróasztala
mindig tele munkáva. Csodálatosan sokat dolgozik.
Mielőtt
bejutottam volna hozzá, rendszerint eldiskuráltunk egy keveset a hitvesével. (A
fiait nem láttam soha. Nem ösmertem őket. Nem is kerestem. Töméntelen vala a
csalódásom a nagy emberek édes véreinél.) Mikszáthné asszony érdekes, jó palóc
szavú, magas, szikár, szürke hajú, régimódi feleség. Csodálja az urát, mégis ő
imponál annak. Félti, óvja, dédelgeti: mintha harmadik gyereke volna. Be nem
jut valaki a Mesterhez, amíg az asszonya ki nem vallatja: mi járatban is van.
A
dolgozóban vágni lehet a füstöt. Mikszáthot és Újházi Ede bátyám uramat még
sohse láttam úgy, hogy ne lett légyen szivar a szájában. Azután meg mindenre
meg van az ő odaillő, talpraesett anekdotája.
Egyszer
azt meséltem, hogy könnyen eljutottam minden vidékre, nagy tengereken túl.
Amikor mentem – nem számolva -, részem volt a nagy luxussal utazó ember minden
jajában, - de vissza, hej, de gyakran Pál apostol lován hogy nem jöttem.
„Úgy
kell tenni édes öcsém, mint hajdani jó Brassai Sámuel.”
„?”
„Az
öreg még élete végén is, minden esztendőben tett egy nagyobb utazást. Az
indulás napján elhozatta a takarékból a megkuporgatott és a kószálásra szánt
pénzét, azután krajcáros pontossággal elfelezte és az egyik részét betette a
mellénye jobb zsebébe, a másik részét a mellénye bal zsebébe.”
„?”
„Mikor
megkérdeztem, miért felezed meg ilyen módon a pénzedet Sámuel bátyám?” hát
aszondta: addig megyek az utamon öcsém uram, amíg a jobb zsebem kiürül, ha már
semmi sincs benne, akkor tüstént visszafordulok, mert úgy vagyon, amennyi
pénzzel bárhova is eljutottam, annyival épp haza is kerülök.”
Hogy
legutóbb fent jártam nála – debreceni diákokat kísértem oda, akik a kálvinista
Rómába invitálták -, akkor is szakadatlanul adomázott. Pedig, amióta beteg
volt, bizony-bizony nehezére esik a beszéd.
„Jól
kiválasztották a napot, öcsém, hogy felkeressenek -, nagy becsületben volt ma
részem. Az elébb érkezett a fiam egy Mikszáth-matinéről, ahol nem kevesebb,
mint nyolc király tisztelt meg és ott volt őszentsége, a pápa is…”
„?”
„Sőt,
maga az atyaúristen pedig két példányban…”
„?”
„A
lipótmezei bolondok házában volt Mikszáth-nap.”
Kedvesen
mondta el azután, hogy hogy megjárta ő szűkebb hazájában, Nógrádban, mikor tán
vagy húsz esztendők múltán Balassagyarmaton vizitelt. A főispán invitálta meg
és várta is az állomáson. Nála is szállt meg. Lepucolva az út porát-piszkát,
mondja a főispán: induljunk a korcsmába, vacsorázni. Ez meglepte a mestert,
hogy nem a háznál tisztelik meg, hanem kocsma főztjére küldik, de hát mit
tegyen, belényugodott. Odaérnek, a rendes helyiség csak üres, a méltóságos
valami szeparé felé tuszkolja Mikszáthot. Az benyit, füstfelhő dől ki, tele a
szoba emberrel meg bórgőzzel…
„Itt
társaság van – mondja Mikszáth -, ne zavarjuk őket.”
„De
a te tiszteletedre.”
Azután
előáll a nemrég megboldogult öreg Baksay, Mikszáth volt professzora, üdvözli a
megye büszkeségét „az egybegyűlt oskolatársak, skonkoláriusok nevében.”
Volt
ott doktor, borbély, plébános, fiskális, szabó.
Jó
ideig kínos csend volt. Nem szólta egy kukkot se, csak mérhetetlen tisztelettel
nézték a „pesti urat, a naccságos törvénycsináló képviselőt.”
Végre
egy szürke emberke kezd el beszélni.
„Ki
az?” – kérdi Mikszáth.
„Nem
ösmered? A volt eminens. Hangos szavú ember. Most rektor valahol, valami kis
faluban, az isten háta megett.”
Azután
folyt a szó a rektor uramból, mindig hangosabb lett s egyszerre csak megint az
eminens lett az ura a helyzetnek. Azt is elfeledték, kiért-miért is gyűltek
össze a nemzetes uraimék.
„Még
a hivatalos toast is lemaradt” – mondta rezignált mosollyal a Mester.
S
miként láncszem fogja át a láncszemet, már a „toast” adoma elmondására készti.
A
kiállítás idején történt, hogy a hajdúságból (nevetve a debreceni fiúkra
kacsintott, mert hiszen pátriabéliekről lészen szó!) ökröket küldtek fel az
országos cécóra. Az ökrök olyan nagy büszkeségére valának a kerület
képviselőjének (de rossz is a memóriám, a nevit elfelejtettem!), hát adott egy
hatalmas bankettet, ahol nem kisebb ember, mint Tisza Kálmán nagyuram mondotta
a felköszöntőt: az ökrökre. Ez a
megnyitás előtt való este esett meg. Másnap látják nagy szégyenkezve, hogy
micsoda hitvány pockok a hajdúsági állatok a dunántúli meg a kunsági kollégák
mellett. De Tiszta Kálmán már nem szíhatta vissza azt, amiért poharat emelt, a
képviselő pedig kerülte, szégyellte mindhalálig…
Írott
betűvel, meg a meleg szó hangján, de sok mosolygást csalt a nagy és jó palóc az
én sápadt ajakamra. Csak egyszer-egyszer szomorított el nagyon…
Mikor
a Jókairól írott könyve jelent volt meg. Valakiről, aki nagyon kedves az én
lelkemnek, igaztalanul ír ott.
Akkor
elkeseredve írtam neki.
Nem
válaszolt, hanem elhívatott magához. Élő szóval, gavallérosan adott elégtételt.
Elhamarkodva, könnyelműen, meggondolatlanul írta azt a pár sort.
És
talán a piros pünkösdi nagy ünnepen belibbent a Vigadó aranycirádás termébe a
kiskunsági temető ákácvirágainak édes illata és a megbocsájtás…
Forrás: A Jövendő 1.
évf. 8. sz. Hódmezővásárhely, 1910. jún. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése