Csillámló szín-arany fövény a parton
S a Garda-tónak selymes tükre csoda-kék;
Rajongva üdvözöllek Tó-királynő,
Egy hódolód, ki ezer mérföldről jövék.
Testőreid, a dali pálma-tábor
És koronád, a felhővágó kék hegyek..
Oh! hadd maradjak melletted királynő,
Hogy rabszolgád és örök-hű lantosod legyek.
Magyar rónák vándor lantosa voltam
S a szőke Kőrös habján hetyke kis király;
Megsiratott a rezgő nyárfa lombja,
Mikor búcsút süvített nékem a sirály.
Zord tél van ott most s én vissza se’ vágyom,
Lényed varázsa, oh királynőm, itt maraszt,
Oh, hadd maradjon rabszolgád a lantos,
Kit álomittassá tett az örök tavasz.
Oh nézd, nézd e bűvös olajerdőt,
E déli vadvirágos, buja völgyeket;
E fény, hangulat, illatterhes tájat;
Decemberben ragyogó május is lehet!
Nem kell nekem otthon a kis királyság,
Tündérszép Tó-királynőm! hadd maradjak itt;
Nem siratom a Kőrös hableányait, -
Valaki elment..., ő sirathat valakit...
Öleltem álomittasan a pálmát,
A napfény hullt rám, vadvirág letakart.
Nem én! a Kőrös dérütötte partját.
Dehogy is siratom a rezgő-nyár-avart.
... És... és az arany-fövenyre borultam,
Szívemből már kiszállt a fény, mámor, öröm
És sírtam, sírtam, úgy, úgy megsirattalak:
Én édes, édes, árva, szőke Kőrösöm.
Forrás: Békésmegyei Közlöny XXXVII. évf. 8. szám 1910.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése