Én vagyok az a várva-várt,
Az a boldog levente,
Akit egyszerre hív s köszönt
Te és a nap lemente.
Én vagyok az az örök láng,
Mi karjaidban ég el,
Tán évezredek óta már –
Minden szerelmes éjjel...
Én vagyok a te mámorod,
Viharos véred vágya...
És mégis én halok beléd:
Mint fény az éjszakába...
Forrás: Békésmegyei Közlöny XXXVII. évf. 19. sz. 1910.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése