Vendéget vár az árva fészek-alj,
Sürög a háznak nagyja, apraja.
Ki ezt, ki amazt fényesít, vasal,
Kurta a nap, rövid az éjszaka.
Bámul a vedlett, mohos, ócska ház,
Az ütött-kopott rozzant ablakok,
A gyepes kert, a bedőlt kapu
Kérdőn néz és szinte mosolyog.
Benn a kifakult, keshedt zöld díván
Új huzattal feszeng nagy kényesen,
Békén hagyja a két lármás gyerek,
Nem mernek hozzá közel menni sem.
És eltörülve arcomról a könny
És eldugva sok apró tragédia,
Hogy ne lásson mást, csupán csak derűt
A várva-várt édes, jó nagyanya.
Forrás: Békésmegyei Közlöny XXXVII. évf. 31. sz. 1910.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése