A sűrűszálú est felett
álomban lépked a vidék,
holt templomtornyok kéklenek,
a holdon szikrát vet a jég.
Fölöttem rézsút elfeküdt,
zúgó fasorok szállanak,
az utak végük kergetik,
hogy még hazataláljanak.
Úgy állok itt, az eltűnő
tájékból híven, egymagam,
akár a megkövült idő,
kietlenül és biztosan.
Suhogjatok, suhogjatok!
Egy szál emléketek fogom.
Nem röppenek utánatok,
nem integetek búcsuzón –
Ha kell, mulandóság leszek,
ha kell, örök bizonyíték.
Az éjjé fagyott est felett
ragyogássá dermedt az ég.
Forrás: Vigilia XII. évf. 1947. január
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése