Nem hiszek a halálban: haljak bár minden órán,
Mind valamennyiszer magasabb élet vár rám.
Egyedül a halálban lehetünk szabadok.
Mondom: minden dolog között ő a legjobb dolog.
Nem élek, nem halok: Isten maga hal bennem,
Én mindig mindenestül ő él az életemben.
Mondom: nem hal meg semmi, csak épphogy másik élet,
(Ha még oly nyomorult is), csak a halálban éled.
Nem mozgat semmi téged, magad vagy a kerék Te.
Mely magától szalad és nincsen pihenése.
Ha válogatás nélkül veszed a dolgokat,
Örömben, fájdalomban nyugalmad egy marad.
Ki a pokolban is pokoltalan nem élhet,
Nem adta még magát egészen Istenének.
Csoda dolog az Isten: az ő, amit akar;
És ami: azt akarja, mérték- és céltalan.
Végtelen nagy az Isten (egyhamar elhiggyétek!)
Soha még ő sem éri végét istenségének.
Isten áll, alap nélkül méredzik mérték nélkül.
Ember, megérted ezt, ha szellem vagy szellemérül.
Csak egyet szeretek, s hogy mi az, nem tudom:
S mert nem tudom, azért akarom oly nagyon.
Ha szeretsz valamit – (nem ez vagy az az Isten!)
Úgy semmit sem szeretsz, hát a valamit vesd el.
Boldog való vagyok, vagy tán valótalan,
Mindennek ismeretlen, más és rokontalan.
Idő: mint az öröklét: - Öröklét: mind idő, -
Hacsak különbözésük benned nem áll elő.
Ki rendületlen-egy, öröm-kín-bánatában,
Attól nincs messze már Isten egyformasága.
Mustármag szellemünk; ha napja rá ragyog:
Boldog gyönyörűséggel, mint Isten, nőni fog.
Ember, míg fáradsággal, munkával törsz erényre,
Addig még nem tiéd, csak hadakozol érte.
istenhez ne kiálts: a kútfő temagadban:
Amíg el nem tömöd, omlik elállhatatlan.
Ha nincs bizalom benned, és úgy imádkozol,
S nem hagysz Istenre mindent: vigyázz, káromkodol.
Kinek a lába béna, vakok a szemei,
Éber legyen: tán Istent valahol megleli.
Ember, ha nyugtodért keresed az Urat,
Magadat keresed, nem Őt: még szolga vagy.
Lehetnék bár szeráf: ha amúgy többet érek
Az Úrnál, legyek inkább leghitványabbka féreg.
gonosztól lelkedet kereszt és Golgota,
Ha ott nincs benned is, nem váltja meg soha.
Nehéz a szeretet. Szeretni nem elég:
Kell, hogy – mint Isten – a szeretet maga légy.
Oly fényben él az isten, amelyhez nincsen út;
Ki úttá maga nem lesz, láttáig sohse jut.
Megállj, hová rohansz? Tebenned van a menny:
Soha meg nem találod az Istent más helyen.
Hogyan lehet, ó, ember, még valamire vágyad,
Ha átölelted Istent s a mindent megtaláltad?
Ki úgy van, mint ki nincs és nem is volt soha,
Az már-már csupa Isten (ó, örömünk oka!)
Én nekem kell az Isten, én kellek őneki:
Ő engemet segít, én Őt kifejleni.
Az Isten képét hordom. Ha úgy tetszik neki,
Önnönmagát csak bennem, bennünk, szemlélheti.
Istennek igéjében élnek a teremtmények:
Hogy omlanának hát el, hogyan enyészhetnének?
Olyan csendes az Isten, a semminél is semmibb.
Az látja, aki látja a mindenben a semmit.
Kell, hogy a nap legyek és fénnyel festeném meg
Színtelen óceánját a teljes istenségnek.
Ford.: Sík Sándor
Forrás: Vigilia XII. évf. 1947. június
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése