A fáradt csöndre ráborul az alkony,
hegyek merednek be az ablakon.
Dunántúl ez már… Ott túlsó parton
zsibong a Város (fény a falakon),
kínálja magát lázas hirveréssel.
A János-hegy kúpjára odafönt
nesztelen-halkan rásurran az éjjel,
s álmatagon takarja be a csönd.
Alig virraszt még egy-két lélek, ébren
hallgatva a hópelyhek szent szavát
s Isten rajtunkfeledt szemetükrében
keresve elvesztett gyermek-magát.
Forrás: Vigilia XII. évf. 1947. július
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése