Ülj le a küszöbre. Ez már a te házad.
Ne hidd el, az ágak bármit magyaráznak.
Igz, hogy az ágból az új rügy előtör,
De csak koporsó lesz az öreg fatörzsből.
Érzed, még a gyeplőt keresik az ujjak,
De a szív azt várja, hogy mikor csitulhat.
Alig hallhatóan ketyeg az az óra,
Amelyiknek vén a kereke, rugója.
Igen nagy a csend már. Hallom: idejárnak
Nagy, fehér lovai a dolgos halálnak.
Holnap mind befogja az éles ekébe,
Holnapután téged fordít be a mélybe.
Forrás: Vigilia XII. évf. 1947. július
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése