Az apa mint a hold. A fiú mint a nap.
A nagytemplomban ültek egymás mellett,
Az orgona dalolt, de ők nem énekeltek,
csak ültek egymás mellett, elmerülten,
én szemben vélük kandi szemmel ültem
s tünődtem, mint a csendes esti tenger,
hogyan hasonlíthat két földi ember
egymáshoz ennyire? Az apa ötvenen túl,
a fiú húsz, maholnap ő is harcba indul.
Egyforma két fej, teljesen hasonló,
az egyik ősz, a másik, mint a holló,
az apa-szem apadt és fényevesztett,
a fiúén két ifjú csillag reszket,
az egyik arcon két kegyetlen vágás,
a másikon friss rózsa tánca: csárdás,
erőművek: egyikből már elillan,
a másikban lefojtva még a villany,
zászlók: az egyiket kiszítták hosszú marsok,
a másikon a friss szín szinte harsog.
Ki tudja, hogy e két egyforma főnek
tűzkráterében milyen tervek főnek?
a békült szívben milyen érzés székel?
az ifjú már harcolt-e a szerelmi vésszel?
melyik a boldog: est-e, vagy a hajnal?
melyik birkózik könnyebben a bajjal?
min ment keresztül az egyik s majd a másik
min megy keresztül, míg az élet vásik?
hol jobb: a hídon túl, avagy még innen?
A mérleg nyelve jobbra-balra billen.
Én nézem őket, szomjas szemem élénk
és nem tudom, hogy melyikkel cserélnék?
mert együtt vannak bennem mind a ketten:
fogyó hold és a felkelő nap egyben,
mellemben két szív egy ütemre dobban
és nem tudom eldönteni magamban,
hogy melyiket szeressem jobban?
hogy melyiket sirassam jobban??
Forrás: Vigilia XII. évf. 1947. január
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése